Nógrád Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat
OM: 202793
2025.11.28 - Iskolakaland - Barangolás a képességek birodalmában IV.
Az Iskolakaland - Barangolás a képességek birodalmában program negyedik állomásaként a SÁIK Székhelyintézményében tartottunk játékos, fejlesztő jellegű foglalkozást 2025. november 28-án, a szakszolgálat munkatársainak szervezésében.
A program keretében két első osztályt látogattunk meg, ahol 2 fő pedagógus, összesen 52 tanuló és - legnagyobb örömünkre - 24 érdeklődő szülő részvételével valósítottuk meg az interaktív, mozgással gazdagított foglalkozást.
Az esemény célja az volt, hogy az ott tanuló gyermekek egyéni és életkori sajátosságaira építve támogassuk tanulási folyamataikat, és bevonjuk ebbe a fejlesztő munkába mind pedagógusaikat, mind szüleiket.
Az intézmény vezetése és pedagógusai nagy szeretettel fogadtak bennünket, aktívan közreműködtek a program lebonyolításában, és mindenben támogatták tevékenységünket. A gyerekek és a szülők egyaránt nagy lelkesedéssel vettek részt a közös munkában. A foglalkozást mozgásos bemelegítéssel indítottuk, amely megteremtette a jó hangulatot és a további együttműködés alapját. Ezt követően a kognitív készségek, a finommotorika, az alakállandóság, a tér- és síkbeli tájékozódás, valamint a számolási készségek fejlesztésére fókuszáltunk. A tartalmas, rendhagyó órát ismét mozgással zártuk le, biztosítva a felszabadult levezetést.
A közös foglalkozás végén minden első osztályos tanuló átvehetett egy, a szakszolgálat szakemberei által összeállított, színes feladatgyűjteményt, amely az otthoni gyakorlást és fejlődést hivatott támogatni.
A program elsődleges célja a tanulók sikeres iskolai előmenetelének segítése és az esetleges hátrányok csökkentése. A gyerekek fejlesztése mellett alkalom nyílt a szakmaközi együttműködés erősítésére, valamint arra, hogy a szülők betekintést kapjanak munkánk egy szeletébe, ezzel is támogatva a bizalmon alapuló együttműködést. A szülőket biztosítottuk arról, hogy bármilyen kérdéssel, elakadással vagy nevelési-fejlesztési témájú bizonytalansággal bátran fordulhatnak hozzánk.
Szakembereink rendkívül mozgalmas és tartalmas időszakon vannak túl. A program ezen állomása messzemenőkig elérte célját: a szülők magas részvételi aránya és a pedagógusok nyitottsága megerősít bennünket abban, hogy munkánk időszerűbb és szükségesebb, mint valaha, és új lendületet ad a hétköznapok szakmai kihívásaihoz.
2025.11.25 - Iskolakaland - Barangolás a képességek birodalmában III.
Az Iskolakaland programsorozat harmadik helyszíne a SÁIK Kodály Zoltán Tagiskolája volt, ahol két osztály tanulói, pedagógusai és több érdeklődő szülő kapcsolódott be a közös munkába. A foglalkozás egyik különlegességét a zenei tagozatos osztály részvétele adta, amely lehetőséget biztosított arra, hogy a játékos fejlesztést a zenei érzékenységgel és ritmusérzékkel is összekapcsoljuk. Az előre meghirdetett élményalapú, játékos fejlesztő foglalkozásokon két első osztályból összesen 34 tanuló, valamint 4 pedagógus és 8 szülő vett részt.
A Szakszolgálat szakemberei olyan élményszerű feladatokkal készültek, amelyek során a gyermekek természetes módon tudták gyakorolni és erősíteni pszichikus funkcióikat, kognitív képességeiket és tanulási folyamataikat támogató alapkészségeiket. A foglalkozások során a gyerekek aktívan, kíváncsian és nagy örömmel vettek részt a különféle játéksorokban.
A RRF-1.2.4-25 pályázat keretében megvalósuló program nemcsak a gyermekek fejlődését támogatta, hanem jelentősen erősítette a pedagógusok és a Szakszolgálat munkatársai közötti szakmai együttműködést is; a szülők aktív jelenléte pedig tovább növelte a közös felelősségvállalást, és hozzájárult a család-iskola-szakszolgálat hármas kapcsolatának elmélyítéséhez.
2025.11.20 - Iskolakaland - Barangolás a képességek birodalmában II.
Szakszolgálatunk szakemberei 2025. november 20-án tartották meg az Iskolakaland - Barangolás a képességek birodalmában program második állomását a SÁI Arany János Tagiskolájában. A rendezvény célja az volt, hogy a gyermekek egyéni és életkori sajátosságait figyelembe véve támogassuk fejlődésüket, miközben szüleiket és pedagógusaikat is bevonjuk a közös munkába.
Az előre meghirdetett élményalapú, játékos fejlesztő foglalkozásokon három első osztályból összesen 48 tanuló, valamint 3 pedagógus vett részt. Az iskola pedagógusai nagy szeretettel és nyitottsággal fogadták kollégáinkat, és minden szükséges támogatást megadtak a program sikeres megvalósításához. A gyerekek lelkesen kapcsolódtak be a pszichikus funkciókat és kognitív képességeket célzó játékos tevékenységekbe, melyek során természetes módon fejlődhettek a számukra fontos alapkészségek.
A közös munka lezárásaként minden első osztályos tanuló egy, szakszolgálati szakembereink által összeállított kis fejlesztőfüzetet kapott. A füzetet örömmel fogadták, hiszen változatos, otthon és iskolában egyaránt használható játékos feladatokat tartalmaz. A RRF-1.2.4-25 pályázat keretében elkészült fejlesztőanyag kiemelt segítséget nyújt a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatásában, támogatva őket a kompetenciák megerősítésében és a tanulási nehézségek csökkentésében.
A program nemcsak a tanulók fejlődéséhez járult hozzá, hanem fontos szerepet játszott a szakmaközi együttműködés erősítésében is: a pedagógusokkal való párbeszéd tovább mélyült. Az esemény összességében támogatta a gyermekek sikeres iskolai előmenetelét és hozzájárult a meglévő hátrányok mérsékléséhez.
2025.11.06 - Iskolakaland - Barangolás a képességek birodalmában I.
2025. november 6-án a SÁI Beszterce Lakótelepi Tagiskolájában valósult meg az Iskolakaland - Barangolás a képességek birodalmában program, amelyet a Szakszolgálat szakemberei szerveztek az első osztályos tanulók számára.
Két osztályban, összesen 50 gyermek, 5 pedagógus és 4 szülő vett részt a közös élményben. A játékos, mozgásos és figyelmet, emlékezetet fejlesztő feladatok célja az volt, hogy támogassák a gyermekek képességfejlődését, miközben a tanulás örömteli és motiváló élménnyé válik.
Minden kisiskolás kapott a Szakszolgálat által egyénre szabott, motiváló fejlesztőfüzetet, amelyet a gyermekek képességeihez igazodva, célirányosan állítottunk össze, hogy otthon is tovább segítse a fejlődésüket.
A program erősítette a pedagógusok, szülők és a szakszolgálat közötti együttműködést, és hozzájárult a "SNI ellátás a Salgótarjáni Tankerületi Központ intézményeiben" (RRF-1.2.4-25-2025-00033) projekt céljaihoz - a prevenció, az inkluzív szemlélet és a közös fejlesztés támogatásához.
Köszönjük a lelkes részvételt és az aktív együttműködést minden résztvevőnek!